skip to Main Content
+36-30-997-9857 hello@startitkh.hu
A Hónap Startupja Lett A MagikMe!

a hónap startupja lett a MagikMe!

A „Díj a sikeres vállalkozásokért” elnevezésű eseményen a Start it @K&H inkubációs programjában résztvevő startup, a MagikMe kapta az elismerést ebben a hónapban.

180112_magikme_kep

A „Díj a sikeres vállalkozásokért” program célja, hogy elismerje, ismertté tegye és ösztönözze azokat a Magyarországon működő gazdasági társaságokat, kis- és középvállalkozásokat és induló cégeket, amelyek hozzájárulnak hazánk gazdaságának növekedéséhez, és például szolgálnak sikeres vállalkozások megvalósításához. A díj a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére és szervezésében 2013 augusztusától kezdődően három kategóriában, havonta kerül átadásra: „A hónap beruházója”, „A hónap kis- és középvállalkozása”, illetve „A hónap induló vállalkozása” címmel.

MagikMe_díjátadó

A 2017. november-decemberi díjazottak között volt a MagikMe, mint a hónap induló vállalkozása. A MagikMe olyan játszótereket szeretne meghonosítani minél több helyen, amelyeken a súlyosan mozgássérült gyerekek, a súlyosan halmozottan sérült gyerekek és az egészséges gyerekek együtt tudnak játszani.

Gratulálunk a MagikMe-nek!

Ha a saját startupod ehhez hasonló, esetleg nagyobb sikert szeretne elérni, jelentkezz bátran inkubációs programunkba 2018. február 10-ig és segítünk neked! Ha szeretnél többet megtudni a programról, ezt a cikket ajánlom a figyelmedbe!

(Forrás: kormany.hu)

Back To Top