skip to Main Content
+36-30-997-9857 hello@startitkh.hu
Így Zajlott Az Első Demo Day

Így zajlott az első Demo Day

Első alkalommal, szeptember 20-án rendezte a Start it @K&H startup inkubátor Demo Day elnevezésű eseményét. A szakmai rendezvény helyszínéül az elegáns Budapest Music Center szolgált.

Az este során a Start it @K&H programjában fejlődő 12 legtapasztaltabb startup mutatkozott be – vagyis pitchelt – a szakmai zsűri és közönség előtt, az elmúlt 2 évben elért eredményeiket, sikereiket prezentálva.

A zsűrit neves gazdasági szakemberek alkották, többek között David Moucheron, a K&H Csoport vezérigazgatója, Alberto di Leo, az Unilever Magyarország vezérigazgatója, valamint a K&H anyabankja, a KBC belgiumi és cseh inkubátorprogramjának vezetői: Lode Uytterschaut és Zuzana Paulovics.

A startupok prezentációit megelőzően a Start it @K&H menedzserei beszámoltak az idén 2 éves inkubátorprogram eredményeiről. A programban eddig részt vett, összesen 31 startup több mint 1,2 milliárd forintnyi külső piaci tőkét vont be, létszámukkal pedig a Start it @K&H Magyarország vezető nagyvállalati inkubátorává nőtte ki magát.

A bemutatkozó csapatok rendkívül színvonalas, angol nyelvű pitcheket mutattak be. A befektetői figyelem elnyerése mellett a startupok értékes díjakért is versengtek. A zsűri különdíját, az egymillió forint értékű startup tanácsadási csomagot az energetikai innovációt bemutató csapat, a HeatVentors érdemelte ki. A közönségszavazást pedig az oktatási platformot fejlesztő Cogito nyerte, az alapítók fejenként egy évre elegendő Unilever-termékcsomaggal gazdagodhattak.

Az esemény zárásaként a kötetlenebb, személyesebb állófogadáson nemcsak a startupokkal és a Start it @K&H szakértőivel lehetett megismerkedni, hanem lehetőség nyílt más vállalkozókkal, nagyvállalati felsővezetőkkel, befektetőkkel is a kapcsolatépítésre.

A Start it @K&H inkubátorprogramba jelenleg is lehet jelentkezni, október 3-ig várjuk az innovatív ötlettel és nagy fejlődési potenciállal rendelkező startupok bemutatkozását a //www.startitkh.hu/jelentkezes oldalon, iparági korlátozás nélkül. A program során a résztvevő startupok 0-24 órás térítésmentes irodahasználat, 20 000 dolláros Google-felhőszolgáltatás, és hatékony mentori-szakértői segítség mellett fejlődhetnek.

Back To Top