skip to Main Content
+36-30-997-9857 hello@startitkh.hu
Koen Maegherman

Koen Maegherman

Koen diplomáját a brüsszeli Katholieke Universiteit-en szerezte, majd elvégezte a menedzsment szakot a Vrije Universiteit Brussel-en. A Kreditbanknál kezdett dolgozni, majd 1993-tól a belga KBC Csoporthoz csatlakozott. 2005-től Magyarországon a…

Szántó Péter

Szántó Péter

Szántó Péter a SpringTab és TouchCo Apps alapítója. Digitális üzletfejlesztőként olyan vállalatokkal dolgozott együtt, mint a Time-Warner, a MasterCard, vagy az OTP Csoport. Pro Universitate díjat nyert el a Budapesti…

Balogh Sándor

Balogh Sándor

Sándor a Semmelweis Egyetemen szerzett mesterdiplomát, és később a Szegedi Egyetemen orvos-közgazdászként végzett. Karrierjét a gyógyszeriparban kezdte, 2008-ban a Nestlé Hungária Kft-nél kezdett dolgozni, ahol később a Health Science üzletág…

Pál Marcell

Pál Marcell

Marcell Budapesten nőtt fel, majd egyetemi tanulmányait Dániában végezte, ahol marketing és közgazdász diplomát szerzett. A külföldi karrier helyett visszatért Magyarországra, hogy saját vállalkozást építsen. 2014-ben társaival megalapította a Brewie-t,…

Dobi Mihály

Dobi Mihály

Mihály informatikai mérnökként Kecskeméten, majd közgazdászként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett. Olyan nagyvállalatoknál dolgozott, mint a T-Systems, a Samsung, vagy a Humansoft, ahol kiemelkedő sikereket ért el azáltal,…

Erki Szabolcs

Erki Szabolcs

IOT Tanácsadó, vállalkozó, technológiai vezető, innovátor. Ezek a szavak és ilyen sorrendben szerepelnek Szabolcs szakmai profiljában, nem is érdemtelenül. Az ő és társai által alapított Remagine Technologies volt az első…

Illés J. Gábor

Illés J. Gábor

Gábor IoT és cyber security szakértő, aki tökéletesen érti a startup szív dobbanását, valamint nagy sikerrátájú track rekorddal bír a hazai és nemzetközi ügyféligények mérnöki nyelvezetre való tolmácsolásában. Balabites múltjával…

Dobó Mátyás

Dobó Mátyás

Mátyás a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett mesterdiplomát, előtte pedig a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán tanult programozást. Sok évnyi menedzser és vállalkozói karriertapasztalattal rendelkezik, különös fókusszal a telekommunikáció, a média,…

Frész Ferenc

Frész Ferenc

Ferenc a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán tanult, mely után a Pannon Egyetemen szerzett diplomát az Informatikai karon. 1995 óta IT, IT-biztonság és kiberbiztonság területeken tevékenykedik, jelenleg pedig a Cyber Services Plc…

Farkas Gábor

Farkas Gábor

Gábor 2018-ban a PwC adótanácsadó részlegének kinevezett igazgatója lett, miután 10 évvel ezelőtt csatakozott a céghez. Ez idő alatt az általános forgalmi adó területre specializálódott és számos önkormányzat, illetve hazai…

Back To Top