skip to Main Content
+36-30-997-9857 hello@startitkh.hu
Minden, Amit Tudnod Kell, Ha A Start It @K&H Programjába Jelentkezel

minden, amit tudnod kell, ha a Start it @K&H programjába jelentkezel

Mielőtt jelentkezel a Start it @K&H programjába, érdemes lehet meglátogatni az irodát és megismerni minket. Ezt szervezett körülmények között publikus eseményeinken megteheted, amelyeket havonta többször rendezünk, rengeteg kérdést tehetsz fel nekünk. Nézd meg közelgő eseményeinket itt. Ha nem tudsz résztvenni egyik eseményünkön sem, olvasd el az alábbi üzeneteket tőlünk és választ kaphatsz arra, hogy mi az, amire kíváncsiak a Start it @K&H szakértői a jelentkezésedben.

NÉHÁNY DOLOG, AMIT TUDNOD KELL, MIELŐTT JELENTKEZEL

Olyan startupokat keresünk, amelyeknek az üzleti modellje nagy növekedési potenciállal rendelkezik, ötlete megvalósítható a piac első visszajelzései alapján és van egy győzni akaró csapat mögötte. Ez lehet szoftver- vagy hardverötlet, sőt mindkettő is, de nem is feltétlenül kell technológiai fókuszúnak lennie. Jelentkezésünk két fordulóból áll. Az első egy online jelentkezési lap kitöltése, amely rákérdez a startup profiljára, termékére, csapatára, piaci potenciáljára és állapotára. Ezenkívül arra, hogy pontosan milyen hozzáadott értéket keresel a Start it @K&H-ban és hogy téged mi tesz különlegessé.

A kitöltött pályázatot a teljes zsűrigárda áttekinti és elbírálja. Azok, akik sikeresen veszik ezt a kihívást, meghívást kapnak a kiválasztási szakasz második fordulójára, ami a Pitch Day. Itt 3 percet kapsz, hogy bemutasd a vállalkozást és 7 percen keresztül kell állnod a zsűri kérdéseit. Ha nem tudsz részt venni a Pitch Day-en, akkor sajnos nem tudsz sikerrel járni a kiválasztás során. De a következőre ugyanúgy várjuk a jelentkezésed, mivel évente 2 Pitch Day kerül megrendezésre és többször is jelentkezhetsz.

TÁMOGATJUK A KEZDŐ VÁLLALKOZÁSOKAT!

Soha nem lehetsz eléggé fejlett! Nézd meg a programunkban jelenleg résztvevő csapatokat. Segítünk a startupoknak minden fejlődési szakaszban, az ötlettől a nemzetközi piacra lépésig!

Azokkal tudsz találkozni a program során, akik a közelmúltban estek át hasonló tapasztalatokon és ígérjük, hogy mentoraink segítségével te is sikeresen fogod venni a kihívásokat!

Rakéta üzemmódban van a céged? Olyan vállalati partnerekkel kötünk össze, amelyek szívesen találkoznak a tiédhez hasonló vállalkozások alapítóival, hogy lássák, mi mindent lehet közösen elérni.

Nincs minimális követelménylistánk, mivel tudjuk, hogy kiben van a potenciál, ha van lehetőségünk megtekinteni. Sajnos nehéz szavakba foglalni, hogy a “potenciál” mit jelent, ezért arra biztatunk mindenkit, hogy jelentkezzen! Nem szabad elfelejtened, hogy programunk a tehetséges és nagy növekedési potenciállal rendelkező startupokra van szabva. Legyél tehát biztos abban, hogy megvan a csapatodban a kellő ambíció, tehetség és mutasd meg nekünk, hogy mire lehettek képesek. De ne stresszelj, nem kell tudnod mindent, különben mit tudnánk tanítani neked?

MITŐL LESZ EGY JELENTKEZÉS NAGYSZERŰ?

Szeretünk meggyőződni arról, hogy a csapatok minden szükséges képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy a vállalkozást valóban sikerre vigyék. Amennyiben úgy érzed, hogy a csapatodból hiányoznak még ilyen tényezők, mondd el nekünk, hogy kire, milyen szaktudású csapattagra lenne szükséged, hogy átlépd a határokat! Fejtsd ki nekünk, hogy mivel győznéd meg ezeket az embereket, miből fizetnéd meg őket, valamint azt, hogy miért éri meg nekik idejüket és energiájukat feláldozni, például tulajdonrészért vagy más, későbbi előnyökért.

Túl gyakran halljuk vagy olvassuk azt, hogy „valójában nincsenek versenytársaim, mert ez egy új ötlet”, „ilyet még senki nem csinált itthon”, sok ehhez hasonló megfogalmazással találkozunk. Ha nem találod a versenytársakat, akkor valószínűleg nem néztél még eléggé körbe. Esetleg arra nem gondoltál, hogy egy másik országban sokkal egyszerűbb belépni az általad kitűzött piacra. Az egyáltalán nem létező versenytárs könnyen jelentheti azt is, hogy a kielégíteni tervezett igényre egyszerűen (még) nincs piac.

Gyakorlatilag a követőiddé kell tenned azokat az embereket, hogy a te termékedet használják azoké helyett, akik jelenleg többé-kevésbé kielégítik az igényeiket. Ha csak egy kis problémát oldasz meg az ő számukra a jelenlegi helyzethez képest, akkor sok pénzt kell majd arra költened, hogy meggyőzd őket. Ha valami igazán innovatív dolgot hoztál létre, akkor pedig meg kell tanítanod őket, hogy hogyan lesz a terméked jobb valami kevésbé bonyolultnál, amit jelenleg használnak. Akkor is sok időbe, erőforrásba kerül a piacra bevezetni egy új megoldást, ha jobb, megfizethetőbb és megbízhatóbb megoldást kínál. Gondolj bele: sokszor két, már bevált szolgáltató között is nehezedre esik váltani – a vevőid sem fognak másként viselkedni. Ne felejtsd, a versenytársak megléte egy vállalkozás számára azt is jelenti, hogy ténylegesen létezik a piac, ahol a fogyasztók hajlandóak fizetni.

A jelentkezésedet angolul vagy magyarul is megfogalmazhatod, de mivel a zsűriben hazai és külföldi szakemberek is vannak, az utóbbi miatt inkább az angolt preferáljuk. A magabiztos angol nyelvtudás megléte az egyik alapfeltétele annak, hogy az ötlet végül valóban eljusson külföldi piacokra. Akár angol, akár magyar nyelven, de mindenképpen hitelesen kell tudnod képviselni a csapat szenvedélyét és elkötelezettségét az ötlet és megvalósíthatósága iránt.

MI A HELYZET AZ 1 PERCES VIDEÓVAL?

Sokszor az utolsó pillanatban adják le jelentkezésüket a pályázók. A sietség közepette előfordulhat, hogy nem tekintik meg a jelentkezési lap utolsó oldalát, tehát nem jutnak el a videókészítés kérdéséhez. A videó elkészítése nem kötelező, de egy újabb lehetőséget jelent számunkra, hogy jobban megismerjünk titeket. Ne feledd, jobb egy rossz minőségű videó, mint semmilyen videó! Legyél kreatív és ne hagyd az utolsó pillanatra a jelentkezést.

Mi jöhet még? A következőkben néhány tippet olvashatsz csapatunktól ahhoz, hogy a jelentkezés valóban gördülékenyen menjen.

FONTOS A CSAPAT/CÉG ÉS A VÍZÍÓ MEGFELELŐ BEMUTATÁSA

Tudjuk, hogy mérsékelt kereteket biztosítunk arra, hogy gondolataitokat kifejtsétek, de ez egy jó és kipróbált módszer, a belga Start it @KBC csapata is hosszú évek óta alkalmazza. Azt is tudjuk, hogy a startup alapítók tudnak és szeretnek igazán nagy dolgokról álmodni és órákat tudnak beszélni az ötlet hátteréről vagy az apró részletekről. Azonban szeretnénk látni a lényegét annak, hogy mivel tudod meggyőzni későbbi vásárlóidat, befektetőidet – és persze minket is arról, hogy a csapatod valami nagyszerű és megvalósítható dologban hisz.

AZ ELKÖTELEZŐDÉSRŐL

Az üzleti vállalkozásnak elvileg nem a gazdaggá válásról kell szólnia elsősorban. Az emberek zöme, aki vállalkozást indít, nem lesz sikeres és kevesebb pénzzel száll ki – de remélhetőleg lehetőségekben és tapasztalatban gazdagabban. A vállalkozás mozgatórugója arról a vágyról szól, hogy változtass valamit az emberek életében. Ez az a vágy, ami segít átvészelni mindent, amikor nagyon vékony a jég.

Kevésbé tudjuk értékelni, ha az a terved, hogy ezt a projektet útjára engeded és az időd kis százalékát szánod rá azzal, hogy „majd meglátjuk, mi történik”. Győzz meg minket, hogy te tényleg küzdeni fogsz ezért – ilyen egy startup. Kétségtelenül több időt, lelkesedést és kreativitást igényel, mint egy már jól működő cég, de pont ez a plusz kell hozzá, hogy megnyerd a versenyt. Startupnak lenni nehéz, de alapvetően kifizetődő.

Az emberek nagy része nem hajlandó feladni a munkáját, amíg nem érkezik valamilyen siker és ez teljesen érthető, azonban nekünk meg kell győződnünk, hogy egyszer hajlandó leszel megtenni ezt a lépést. A legtöbb cégalapító életében eljön a pillanat, amikor az üzlet nem hoz eleget, hogy fedezze a költségeket – viszont növekedni sem fog, ha nem tesz bele a startup több energiát: ekkor kell az alapítóknak körültekintően döntést hoznia a kizárólagos startup-életre váltásról.

Látni szeretnénk a szikrát a szemetekben és az elköteleződést az írásotokban, hogy vállalni fogjátok ezt a kockázatot a megfelelő időben. Még jobb, ha már el is kezdtétek ezt a folyamatot, mert a vállalkozás nem szól másról, mint vállalni a kockázatot. Ha nem mertek váltani és a várható nyomást, nehézségeket vállalni, akkor lehet, hogy nagyon sok felesleges kört kell még futni, mire elhiszitek, hogy valóban képesek vagytok startupként tevékenykedni.

A CSAPATRÓL

Kíváncsiak vagyunk, hogy a csapat hogyan jött létre, vagy arra, hogy hogyan dolgoztatok együtt a múltban egy projekten. A startup fejlődése során az alapítók között rengeteg véleménykülönbség merülhet fel, szakmai és egyéb viták várhatók. Ezért azok, akik már korábban is dolgoztak együtt, sokkal könnyebben mennek át a nehéz időszakokon, hogy végül eljussanak a sikeres és örömteli pillanatokhoz, mert ne legyen kétség: mindig lesznek nehéz pillanatok is egy vállalkozás indítása során. Minden ilyen vita során az lesz a végső kulcstényező, hogy ki fogja vinni a terhet, ki hozza meg a végső döntést, mikor a dolgok igazán komolyra fordulnak. Beszéljetek már most őszintén erről egymással és ne felejtsétek: nem mindig az alapítókból lesznek a sikeres CEO-k!

AZ EREDMÉNYEKRŐL

A sikerességi potenciált nem feltétlenül az értékesítési tervszámokon keresztül ítéljük meg, amikor a jelentkezéseket értékeljük, de hasznos lenne, ha valamilyen előzetes piaci visszajelzésről már be tudnátok számolni az ötleteteket illetően. Ilyen információ lehet pl. az ötlethez, vállalkozáshoz kapcsolódó Facebook-követők száma, vagy azoknak a cikkeknek az olvasottsága, amelyeket írtatok az ötlet kapcsán… sok minden szóba jöhet. Bátran osszatok meg minden olyan sikert, amire büszkék vagytok – még ha nem is ítélitek nagy sikernek azokat.

Nem ismerhetjük a piacotokat olyan jól, mint ti, ezért tekintsetek ránk a szkeptikus és kritikus közönség képviselőiként, akiket meg kell győzni. Ezért ha van már bármilyen eredményetek a piacon – mindegy, milyenek – osszátok meg velünk, mert látni akarjuk, hogy az emberek hisznek az ötleteitekben, és azt is, hogy el tudjátok mondani, mit tanultatok ezektől az emberektől.

A PÉNZÜGYEKRŐL

Az ötletgazdák sokszor túl könnyen jelentik ki, hogy elegendő tartalékuk van fedezni a kezdeti, befektetésigényes fejlődési szakaszokat. Az általános tapasztalat az, hogy ez nagyon komoly nehézségekhez vezethet az inkubációs folyamatban. Mi inkább az őszinte és reális kalkulációt támogatjuk és tudjuk, hogy sok jelentkezőnek szüksége van befektetésre, hitelre, támogatókra. Az sem elítélendő, ha csak kevés erőforrás jut a kezdeti időszakra, de az ötletgazdáknak konkrét tervük van arra, hogy ezen változtassanak. Azonban sokatmondó és szeretjük látni, ha a csapatok a saját pénzüket is beleteszik a projektbe, ezáltal kifejezve, hogy bíznak a terveikben és valóban komolyan gondolják. Gondolj bele: ha te nem teszel bele pénzt, akkor a befektető miért tegyen?

MESÉLJ MÉG!

Azon gondolkozol, hogy valóban a Start it @K&H a legmegfelelőbb hely a vállalkozásodnak? Nem tudod eldönteni, hogy csak a Start it @K&H-nál fejlődne úgy az ötleted, ahogy elképzeled? A különböző eseményeink során a helyszínen felmérheted, milyen lehet induló vállalkozásod első otthona fél vagy akár egy éven keresztül, ha bekerülsz az inkubációs programba.

Reméljük, hogy ezek a gondolatok segítettek neked. Ha van még kérdésed, írj nekünk bátran a hello@startitkh.hu email-címre!

Back To Top